KözösségekTagok
Friss Ismerőseim Közösségeim Profilom Meghívó
Be vagy lépve mint ocsovai attila | Kilépés
Nyitó
Tagok
Képek
Videók
Hírek
Fórum
Linkek
Friss
Debrecen klub hírei
Újjászületés a stadiontól a Békás-tóig – de hogyan épül tovább a Nagyerdő?
2 hete | Keczánné Macskó Piroska | 0 hozzászólás
network.hu
Az utóbbi időszak legnagyobb fejlesztése zárult le a szemünk láttára. De Papp László alpolgármester szerint még csak az út közepén járunk.
Papp László, a város alpolgármestere a Debrecen Televízió Közügy című műsorában elmondta: régi ígéret volt a parkerdő rekonstrukciója.
Az elmúlt években sokszor kaptunk kritikát azért, hogy a stadion nem készült el és a parkerdő fejlesztéséhez nem kezdtünk hozzá – mondta el a városvezető – , de a mi úgy gondoltuk, akkor érdemes egy ilyen munkához hozzákezdeni, ha lehetőségünk van minden igényt kielégíteni. Ma már világosan látszik, hogy érdemes volt várni a stadion és a parkerdő esetében is, hiszen olyan lett, amilyennek megálmodtuk. Nagyon jelentős forrásokat tudtunk – közel kétmilliárd forintot – tudtunk szerezni, így nem kellett kompromisszumokat kötni.
Az alpolgármester rámutatott, a tervezők számára komoly kihívást jelentett, hogy a meglévő természeti értékeket védve, megőrizve gondolkodjanak a fejlesztéseken. A Békás-tó vízfelületének megnövelése és a Szabadtéri Színpad nézőterének biztonsága miatt néhány fát ki kellett vágni, de igyekeztek a lehető legkevesebb veszteséggel eljárni. Az épített környezet igényes felújítására koncentráltak, például ennek köszönhető az aktív tanösvény kialakítása. A Békás-tó környékének védelme érdekében hamarosan parkőri szolgálatot indul és a biztonságot segítik elő az elhelyezett köztéri térfigyelő kamerák is, amelyek be vannak kötve a rendőrségi központba.
Papp László
– Őszintén remélem – és a fogadtatásból érezhető is volt –, hogy a debreceniek szeretik annyira a parkerdőt, hogy vigyázni fognak rá – mondta Papp László. – Többször is jártam ott az átadás óta, és nagyon jó érzéssel töltött el, hogy nem láttam szemetelést. Szeptemberben lesz a tó környékén egy nívós gasztronómiai fesztivál, melynek keretében az ország hét legjobb étterme vendégszerepel Debrecenben. A környezet alkalmas ilyen jellegű programok lebonyolítására, mert a felújításkor kifejezetten ügyeltünk erre. A hangulat, a miliő adott arra, hogy nívós rendezvényeket hozzunk ide.
Papp László hangsúlyozta: az erdő felújítása ezzel nem ért véget, hiszen körülbelül a közepén tart ez a folyamat. Mert a strandfürdő is felújításra szorul, a víztorony pedig egy már megnyert pályázatnak köszönhetően egyetemi beruházásból újulhat meg. A strand felújítására készülnek a tervek, a már meglévő elképzelések jó alapot jelentenek ehhez.
A debreceni strandra ráfér a megújítás
– 2015-16 körül van reális esély arra, hogy hozzá tudjunk kezdeni a fejlesztéshez – mondta az alpolgármester –, de az erdő természeti értékeit is szeretnénk az eddigiektől jobban óvni, fejleszteni. Erre két programot dolgoztunk ki. A 2014 és 2020 közötti európai uniós ciklusban az egyik a már sokat emlegetett Civaqua program. Nagyon bízom abban, hogy megszerezzük az ehhez szükséges forrásokat, és az erdő területén a kiszáradási folyamat meggátolása érdekében kis víztározókat hozhatunk létre, mert javítani kell az erdő vízháztartását. A másik program pedig az erdő őshonos növényvilágának megújítása lesz.
(Tekintse meg a teljes beszélgetést az alábbi videón!)
Forrás:http://www.dehir.hu/debrecen/ujjaszuletes-a-stadiontol-a-bekas-toig-de-hogyan-epul-tovabb-a-nagyerdo/2014/08/08/
Könyvek akár 27% kedvezménnyel a sikerlistákról 1-2 napos szállítással
Címkék:békás-tódebrecen
Oszd meg a barátaiddal, máshol is!
Kapcsolódó hírek:
Színdarabokat nézhetünk és fesztiválozhatunk nyáron a Békás-tónál
Minisztérium lesz Debrecenben, városunkba költözik a mezőgazdasági tárca
Már 13 spanyol villamosa van Debrecennek
Változások a debreceni közlekedésben
Kommentáld!
Új hír
Hírek szerkesztése
KözösségbenMindenben
Ez történt a közösségben:
ocsovai attila írta 15 perce itt:
600 600 600 600 600 600
ocsovai attila írta 16 perce a(z) Felújítják a Hatvan utcai postát blogbejegyzéshez:
600600
ocsovai attila írta 17 perce a(z) Felújítják a Hatvan utcai postát blogbejegyzéshez:
600600
Keczánné Macskó Piroska 2 hete új blogbejegyzést írt: Újjászületés a stadiontól a Békás-tóig – de hogyan épül tovább a Nagyerdő?
Keczánné Macskó Piroska új linket töltött fel: Hamarosan nyit a nagyerdei mélygarázs
Keczánné Macskó Piroska új linket töltött fel: Szeptemberre áll helyre a rend a Monostorpályi..
Keczánné Macskó Piroska új linket töltött fel: Már megint összetörtek egy CAF-villamost
Keczánné Macskó Piroska írta 3 hete itt:
Jó szórakozást a klubban!
Veress Gyula 3 hete új blogbejegyzést írt: Marasztaló
Veress Gyula 3 hete új blogbejegyzést írt: Bell telefonkapcsolatot létesített New York és Chicago közt (1882)
Friss események »
Szólj hozzá te is!
© 2007 Copyright Network.hu Minden jog fenntartva.
Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ
Utolsó hozzászólás